Loading...

Sarokszelep bekötése

sarokszelep-csere

Minden alkatrész, amit használunk egy vízhálózat működtetéséhez, előbb vagy utóbb elhasználódhat, elkophat, ami idővel hibás működéshez fog vezetni.

Ezt megelőzendő, érdemes időnként önszorgalomból lecserélni a kritikus alkatrészeket, amiken már látszik, hogy kicsit viseltesebbek – nem feltétlenül kell megvárni a konkrét meghibásodást. Így bármikor szükség lehet például új sarokszelep bekötésére is.

Mi az a sarokszelep?

Aki kevésbé van otthon a ház körüli műszaki dolgokban, az valószínűleg el sem tudja képzelni, mi az a sarokszelep. Talán hallott már róla, de nem igazán tudja, pontosan melyik az az alkatrész és mire jó. Éppen ezért, kezdetben álljon itt egy kis magyarázat arról, hogy mi ez az eszköz, és mi a szerepe.

A sarokszeleppel minden vizesblokknál lehet találkozni. Az a feladata, hogy a vízhálózatra kötött szerelvények vízellátását külön tudjuk szabályozni. Magyarul, ha valamiért meg kell szüntetni a mosógép vízellátását, azt a sarokszeleppel meg tudjuk tenni.

Nagyon jól jön akkor, ha a konkrét szanitert vagy gépet szerelni kell, esetleg valami hiba folytán ömlik a víz, és nem tudjuk a hagyományos módon elzárni.

Kihúz a bajból a sarokszelep

Ha elkezd ömleni a víz egy törött csaptelep miatt, akkor a sarokszelep az, ami meg fogja menteni a lakásunkat attól, hogy minden elázzon – ha működik. Ha ugyanis már nagyon elöregedett, akkor sajnos jó esély van rá, hogy eltörik akár elzárás közben.

Nos, ez igen kellemetlen, legfeljebb úgy lehet orvosolni a helyzetet, ha az egész lakásban elzárjuk a vizet, ami viszont egyéb problémákat von maga után, amíg meg nem érkezik a szerelő.

Már ebből is nyilvánvaló, hogy a sarokszelep nagyon fontos, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy meghibásodjon. Ha elkezd ereszteni, csöpögni, vagy azt látjuk, hogy nagyon el van öregedve, neadjisten eltörik, ki kell cserélni, méghozzá a lehető leggyorsabban.

Kicsit műszakibb beállítottságú emberek házilag is megoldhatják, de aki bizonytalan, találhat a művelethez szakembert is.

Sima vagy kombinált?

A dolgunkat persze megnehezítheti, ha nem tudjuk pontosan, milyen sarokszelepünk van. Létezik ugyanis sima vagy kombinált sarokszelep, amiknek a bekötése közt is van némi különbség.

Ott, ahol a mosdó és például a mosógép közel van egymáshoz, érdemes kombinált sarokszelepet telepíteni, így nem kell mindenhez külön-külön biztosítani.

Ahol azonban csak önmagában áll valamilyen vizet használó készülék, vagy vizesblokk, oda elég a szimpla sarokszelep bekötése is.

Hogyan oldhatom meg a sarokszelep bekötését házilag?

Ha úgy döntünk, megpróbáljuk megoldani, az első és legfontosabb dolog, hogy a víz legyen elzárva a főcsapnál! Enélkül el se kezdjünk semmit szétszedni, mert szökőár lehet a vége.

A művelet során nagyon óvatosan kell eljárni, mert ha nem tesszük, rengeteg kellemetlenséget okozhatunk magunknak: törhet a sarokszelep, törhet a csempe, sérülhet a szifon.

Amennyiben nem vagyunk 100%-osan biztosak abban, hogy nagyobb kár nélkül meg tudjuk oldani a sarokszelep bekötését, forduljunk inkább szakemberhez!

A sarokszelep cseréjének általános lépései a következők lehetnek:

  1. Az adott vízellátási rendszer kikapcsolása.
  2. A régi sarokszelep eltávolítása.
  3. Az új sarokszelep felszerelése a meglévő helyre.
  4. A csatlakozók ellenőrzése, hogy megfelelően vannak-e rögzítve.
  5. A vízellátási rendszer újraindítása.
  6. Az új sarokszelep működésének ellenőrzése, hogy nem állnak e el a csatlakozások.

Fontos megjegyezni: a fenti lépések általánosak lehetnek, és mindig ellenőrizni kell a sarokszelep modelljéhez tartozó specifikus utasításokat. Ezenkívül fontos lehet szakember segítségét kérni, ha nincs megfelelő tapasztalata a szelepek cseréjében.

Sarokszelep cseréje házilag - Fontos tudnivalók

Sarokszelep cseréje házilag – Fontos tudnivalók és óvintézkedések

Ha úgy dönt, hogy saját kezűleg szeretné kicserélni a sarokszelepet, fontos, hogy figyeljen az alábbi dolgokra:

Zárja el a fő vízcsapot: A sarokszelep cseréjéhez mindenképpen el kell zárni a fő vízcsapot. Ez megakadályozza, hogy víz szivárogjon vagy folyjon a csere közben.

Sarokszelep csere

Hozzáférés biztosítása: Győződjön meg róla, hogy könnyen hozzáfér a sarokszelephez. Ha az a szekrényben van beépítve, vagy a szifon elállja az utat, akkor gondoskodjon arról, hogy könnyen elérhető legyen. Szükség esetén távolítsa el a szifont az útjából.

Körültekintő munkavégzés: Ügyeljen arra, hogy óvatosan dolgozzon, hogy ne törje be a szelepet a falba, és ne okozzon kárt a csempében. Ne feledje, hogy a sérült szelep vagy csempe cseréjével járó költségek és munka megnövelhetik a projekt bonyolultságát.

Szifon védelme: Nagyon fontos, hogy óvatosan kezelje a szifont, és elkerülje annak megsérülését. Ha a szifon megsérülne, akkor azt azonnal cserélni kell, mivel ez nélkülözhetetlen az egész rendszer megfelelő működéséhez.

Amennyiben úgy érzi, hogy ezeket a lépéseket nem tudja biztonságosan végrehajtani, javasoljuk, hogy inkább forduljon szakemberekhez, mint például hozzánk. Cégünk gyorsan és hatékonyan vállalja a sarokszelep cseréjét, így Ön biztos lehet a megfelelő és megbízható munkavégzésben.

Hívjon minket, és segítünk a sarokszelep cseréjében!

To top